2010. június 29., kedd

CHAMP 1. Képzés: Környezeti állapot felmérés



2010. június 2-3-án Siófokon sor került a Champ projekt (Kezdeményezés a Települések Fenntartható Fejlesztése érdekében Helyi Válaszintézkedések az Éghajlatváltozás Kihívásaira) keretében tervezett képzéssorozat első rendezvényére.
Június első hetében a Helyzetértékelés, állapotfelmérés feldolgozására került sor az EMAS rendelet és az ISO 14001 Szabvány, valamint az Ökotérképezés módszertan áttekintésével, gyakorlati alkalmazásával.
A képzésen elhangzott előadások letölthetők az alábbi elérhetőségen: http://www.balatonregion.hu/champ
A képzésen résztvevőkkel az ökotérképezés módszertanát vettük át - gyakorlati foglalkozás keretében, amikor is a Balatoni Hajózási Zrt. telephelyét jártuk körbe és gyűjtöttük az információkat a helyes, kevésbé helyes gyakorlatokról (környezeti hatásokról...) és természetesen a végén megpróbáltunk javaslatokat megfogalmazni a vállalat számára - amit a jövőben tehetnek annak érdekében, hogy csökkenjen a tevékenységeinek a környezeti hatása.
A részt vevők egy házi feladatot kaptak, aminek értelmében fel kell mérniük az adott szervezet / önkormányzat tevékenységeinek a környezetre gyakorolt hatásait, és meg kell határozniuk a környezeti tényezőket, mind a közvetlen tevékenységeire, mind a közvetett tevékenységeire vonatkozóan.

Képzéssorozat a települések fenntartható fejlesztése érdekében


A Champ projekt (Kezdeményezés a Települések Fenntartható Fejlesztése érdekében Helyi Válaszintézkedések az Éghajlatváltozás Kihívásaira) keretében tervezett képzéssorozat 5 foglalkozásból fog állni (lesznek egynapos és kétnapos képzések) - a környezeti irányítási rendszer egyes lépéseihez kapcsolódva.
A képzésekre az alábbi szervezetek/önkormányzatok jelentkeztek:

Balatonalmádi Város Önkormányzata
Balatonföldvár Város Önkormányzata
Balatonfüred Város Önkormányzata
Balatoni Hajózási Zrt.
Fonyód Város Önkormányzata
Keszthely Város Önkormányzata
Kimle és Károlyháza Községek Körjegyzősége
Siófok Város Önkormányzata
Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal
Tab Város Önkormányzata
Taktaharkány Község Önkormányzata
Taszár Körjegyzőség
Tatabánya Megyei Jogú Város
Veszprém Megyei Jogú Város

A képzésekre a 2010 és 2011. évben kerül sor 5 alkalommal, a környezeti irányítási rendszer kiépítése a 2011. évben fog megvalósulni, amit egy belső audit zár le. A képzések témaköre követi az irányítási rendszer 5 fő lépését. A képzés a helyzetértékeléssel kezdődik, amely során az adott szervezet/önkormányzat fenntarthatósági tényezőinek aktuális állapotát térképezzük fel. A következő lépésben a helyzetértékeléssel összhangban próbáljuk meghatározni a célokat, amiket az adott szervezet ki tud maga elé tűzni a környezet állapot javítása érdekében (minél kevesebb környezeti hatással járjon a tevékenysége) és az ehhez kapcsolódó feladatterv összeállítása tartozik még ide. A harmadik lépés a politikai / vezető elkötelezettség témakörével foglalkozik.
A ciklus három előkészületi lépése után a korábban meghatározott feladatok végrehajtása történik. A feladatokat végrehajtásuk után nyomon kell követni annak érdekében, hogy a rendszer működéséről információkat gyűjthessünk. A rendszer utolsó lépése a kiértékelés és a beszámoló egyfajta környezetvédelmi nyilatkozat készítése. Ennek során az összegyűjtött információkat kiértékeljük, és a folyamat sikeréről, illetve esetleges negatívumairól történő beszámoló elkészítéséhez fel tudjuk használni.
A részvétel akkor teljes, ha a képzésen elsajátított módszert mindenki a saját szervezeténél máris elkezdi alkalmazni; így a menet közben felmerülő kérdéseket meg tudjuk közösen beszélni, illetve az eredményeket fel lehet használni a továbblépéshez. Ne felejtsük, hogy a cél az EMAS-nak megfelelő rendszer kiépítése a fenntarthatóság szempontjainak figyelembe vételével.
A képzések lezárását követően egy belső auditra kerül sor a résztvevő önkormányzatoknál /szervezeteknél- amely a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. szakemberei irányításával történik. A képzés végén oklevelet azok számára állítunk ki, akik valamennyi alkalmon megjelentek, és sikeresen kiépítették a saját rendszerüknél az EMAS rendszert, tehát a belső auditon is megfelelő értékelést kapnak.

2010. június 24., csütörtök

CHamp Projekt és az EMAS Kerekasztal


Negyedszerre ült össze az EMAS Kerekasztal 2010. június 10-én Balatonszárszón, hogy megosszák tapasztalataikat, elősegítsék az egymás közötti kommunikációt a magyarországi EMAS-regisztrált szervezetek, akkreditált hitelesítők, és az illetékes szervek.
Az EMAS-Kerekasztal az AUDI Hungária Motor Kft. kezdeményezésére jött létre még 2007-ben, és ezt követően minden évben sort kerítettek az illetékesek arra, hogy megvitassák a témában felmerülő legfőbb kérdéseket.
Az idei évben a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. látta el a vendéglátó szerepét a Balaton térségében, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT) segítségével. Minderre egy nemzetközi projekt adott lehetőséget és keretet (röviden Champ projekt), amelynek a célja a környezetirányítási rendszerek népszerűsítése helyi önkormányzatoknál (mint pl. EMAS vezetési és hitelesítési rendszer) az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elősegítése során.
A rendezvényen hazai és nemzetközi előadók bemutatták az elmúlt időszak területüket érintő legfőbb történéseit és eredményeit: az új EMAS III. rendelet szerinti szabályozás megvalósítását a gyakorlatban, akkreditálás területén, jogszabályi könnyítéseket. Továbbá megvitattak olyan jelentős kérdéseket, mint az EMAS hitelesítés hangsúlyosabb figyelembevétele a környezetvédelmi támogatásoknál, valamint az EMAS nagyobb elismertsége jogi szabályozásokban, így a hatósági ellenőrzések, és engedélyezések területén. Ezek a kérdések a hazai EMAS III. rendeletének jogharmonizációja kapcsán bírtak különös jelentőséggel.
Ezen kívül, a szervezetek számára lehetőség nyílt arra, hogy mindennapi gondjaikat és tapasztalataikat megosszák egymással, és hasznos tanácsokat kapjanak a jövőben várható feladatokat illetően.
Kerekasztal résztvevői az alábbi területekről érkeztek: hatósági oldal (Minisztérium, Főfelügyelőség, NAT), hitelesítők, tanúsított illetve tanúsítás iránt érdeklődő szervezetek az autógyártás - autóipar (Audi Hungária Kft., Mercedes-Benz Manufacturing Kft., FAG Magyarország Kft., LUK Savaria Kft.), papíripar (Hamburger Hungária Kft.), kutatás-geofizika (Elgoscar-2000 Kft.), szolgáltatás - tanácsadás (KÖVET Egyesület, Premed Pharma Kft., Balatoni Hajózási Zrt.), hulladékgazdálkodás (Büchl Consult Kft.), bank szektor (MNB), önkormányzatok (Miskolc, Győr, Siófok) és nem utolsó sorban mint házigazda – egy fejlesztési ügynökség a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.
A rendezvénysorozat oldott, baráti hangulatban zajlott, így kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy a rendszer különböző szereplői közelebb kerüljenek egymáshoz, megismerjék egymás nézőpontját, elvárásait, és közösen gondolkodva lépjenek előre a hazai EMAS rendszer fejlesztésében a rendszerszemléletű környezetvédelem megvalósításában.